Felraktunk két témát a programba, ahova kerekasztal-szereplőket keresünk. Továbbá kommentben adhatnátok témajavaslatokat. A jó ötleteket felvezetjük a többi előadás közé.
BarCamp Budapest
2009.01.20. 12:58 nikita
Idén 2009. március 3-án tartjuk a Gerbeaud Házban a konferenciát. A Web 2.0 Symposium: BarCamp Budapest konferenciára bárki jelentkezhet előadást tartani is, feltéve ha beregisztrál a konferenciára és elküldi a szervezőknek az önéletrajzát, fényképét, előadásának címét és az előadása szinopszisát. Nem csak előadástartás miatt lehet jelentkezni, hanem az is elég, ha valaki egy problémát akar felvetni, amit az ott kialakult közönséggel szeretne megvitatni.
Van egy induló programunk már, de szeretnénk még bővíteni. Az előadások pontos terem és időbeosztása március 2-án kerül ki a honlapra. A végleges beosztást az dönti el, hogy az előadásokra egyenként hány érdeklődő "szavazat" érkezik. A program a konferencia előtti pár napig felsorolásszerűen jelenik meg. A jelentkezők bejelölhetik, hogy melyik prezentáció érdekli őket, és eszerint kerülnek az előadók a nagyterembe, szekcióterembe vagy esetleg egy 10 fős kis asztalhoz. Pl: a nagy létszámú "ott leszek" kattintást elérő előadók a nagyterembe főidőben tartanak előadást, de például a workshopszerű problémafelvetőknek a kis asztali műhelymunka lesz az ideális. Szavazni csak a konferenciára regisztrált felhasználók tudnak.
Regisztráljatok és jelentkezzetek előadónak!
10 komment
Címkék: web 2 barcamp
A Web2 Symposium a neten*
2008.03.18. 12:11 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
1 komment
Címkék: web2symp neten crystalsearch
Konferencia értékelés
2008.03.14. 00:40 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 értékelés symposium
Kinek mit jelent, hogy "webkettes"?
2008.03.13. 10:44 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 vélemények symposium
Fotós szemmel
2008.03.12. 18:55 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 fotos symposium
Meskó Bertalan: Megváltozik az orvoslás gyakorlata
2008.03.12. 02:16 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 legjobb mediq bertalan orvosok mesko
Bodó Balázs: Nagyok játékszere
2008.03.11. 15:21 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 balázs piac befektetés bodó nagyok
Konkrét példákra lenne szükség
2008.03.11. 13:32 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 reklám origo
Erős civil társadalom kéne
2008.03.11. 07:35 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 civil társadalom winkler jános symposium
Winkler János, T-Mobile: Csak most kezdődik!
2008.03.10. 18:39 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 internet winkler jános vállalkozás symposium
Winkler János, T-Mobile: Nincs recept
2008.03.10. 12:15 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 internet winkler jános vállalkozás t online symposium
Ugrani kéne...
2008.03.07. 12:38 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 györgy sanoma szabó lemaradás symposium
sajtó- és blogszemle a rendezvény előtt
2008.03.06. 17:18 nikita
nol.hu/cikk/482493/
www.sg.hu/cikkek/58284/web_2_0_symposium_a_millenarison
hir3.hu/index.php
és blogszemle
webisztan.blog.hu/2008/02/12/az_iden_is_lesz_web_2_0_symposium
Szólj hozzá!
Ellentmondások
2008.03.06. 14:12 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: web2 györgy sanoma szabó lemaradas symposium
Web 2.0 symp - beszámolók
2008.03.05. 23:48 nikita
webisztan.blog.hu/2008/03/04/web_2_0_symposium_percrol_percre_kesesekkel
webisztan.blog.hu/2008/03/06/konferencia_vs_konferencia
kultplay.hu/2008/03/04/web2_symposium_live_amp_direct
doransky.hu/
doransky.hu/
cikkek
www.kreativ.hu/cikk.php
www.sg.hu/cikkek/58661/web_2_0_symposium_nincs_uj_a_nap_alatt
sanomaonline.hu/cgi-mod/news.php
www.origo.hu/techbazis/internet/20080305-web-20-symposium-viragzik-a-web-20-magyarorszagon.html
Szólj hozzá!
Szabó György (Sanoma Budapest, vezérigazgató): Le kell számolni az illúzióinkkal
2008.03.05. 08:08 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: györgy piac sanoma szabó lemaradas
Kóstoló a mai napból
2008.03.04. 23:10 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: video kóstoló
Öltönyös VJ-zés Microsoft módra
2008.03.04. 18:30 sly010
Láthattunk többszázoldalas könyvet kiterítve, Gigapixeles képet felnagyítva, HD videóban urálást kattintásra, (számomra furcsa módon) legtöbbjüket localhostról streamelve, böngészőt félretéve, önálló alkalmazások formájában.
Mostantól a technológia bárki számára elérhető, feltéve hogy Gigabites internetkapcsolattal rendelkezik, van egy Windows-os mobilja és regisztrál a Microsoft streaming szolgáltatására.
A 200Mb méretű elektronikus könyvek és a Gigapixeles plakátok első ránézésre még a HD korában is pazarlásnak tűnnek a mérnök énemnek, abban azonban vitathatalan, hogy a mai számítógépek grafikus képességei messze nincsenek
kihasználva, és ez a webre fokozottan igaz.
Még mindíg nem vagyok biztos benne, hogy mit is láttam, tech demót vagy a jövőt, mindenesetre a rejtett Silverlight reklám nálam megtette a hatását, megtaláltam a következő technológiát, amit el fogok sajátítani.
Szólj hozzá!
"Teória és valóság"
2008.03.04. 18:15 Gazs
Érdekes előadás volt már csak az előre feltételezett szerepek vicces leosztása miatt: Póhly Ferenc ([origo]) volt a kettőpontnullás, pedig Bodó Balázs az infóhippi, CC and all.
Szólj hozzá!
Címkék: bodó balázs pohly ferenc infóhippiség
Ominózus mondatok
2008.03.04. 18:02 kektunder
Azt találtam ki, hogy a mai konferencián elhangzottakból kiemelek néhány fontos mondatot, összefoglalás képpen, meg hangulatjelentésként is. Fordított időrendben.
"A felülettel kellene a kreatívoknak foglalkoznia. Ha ezt megértették, akkor erre már lehet festeni!" - Fabrícius Gábor a webről mint új médiumról
"Te vagy korunk Henry Fordja! - Bodó Balázs Pohly Ferencnek
"Ki lesz igazán gazdag abból, amit te hobbiból megosztasz a világgal? Ez egyfajta hatalom újraosztás! Nem a gyár és a televízó az, ami harcol az én szabadidőmért, hanem például a blog. Mikor ébrednek fel azok az emberek, akiket ily módon kizsákmányolnak?" - Bodó Balázs
"A webkettő a fölös kapacitásokra épülő gazdaság" - Bodó Balázs
"A hobbi nem fölös kapacitás, hanem az életünknek az a része, ami nem a munkával telik." - Pohly
"Lehet, h a bloggerek nem azért blogolnak, hogy pénzt keressenek. " - Pohly Ferenc
"Azoknak az embereknek, akik játszanak a virtuális világban, nagyobb a problémamegoldó képességük, együttműködésre való hajlamuk sokkal magasabb szinten van, mint azoknak, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel." - Szabó János - web2.0 a vállalati gyakorlatban
"A felhasználó nyomkodja a gombot, amitől majd azt gondolja, hogy történik, valami az életében." - Molnár Dániel
"Sok embernek akarunk eladni valamit, nagyon kevés pénzért!!" - Molnár Dániel
Webkettő definíció: "Olyan konvergencia folyamat, ami egyre közelebb hoz korábban egymástól távol levő, vagy addig elszigetelet cselekvőket."
"Ezt így szeretik, vagy kapcsoljuk ki?" - Karafiáth Orsolya a földöntúli hangokat hallató kisfilmről.
"Én most kicsit megzavarodtam, ez egy előadás volt?" - Karafiáth Orsolya Fisher András kisfilm felkonfjáról.
"Az a kém, aki felteszi a kapcsolatainak a hálóját az iwiw-re, annak már mindegy" - Simó György
A "mindenki azt kapja, amit megérdemelt", már szerepel egy spotban, úgyhogy azt olvassátok el ott.
Szólj hozzá!
Címkék: iwiw web2symp simó györgy konferencia webkettő definíció
Play that, Dj!
2008.03.04. 17:11 Tschöppy
Szólj hozzá!
Címkék: microsoft
Kerekasztal a pénzről
2008.03.04. 16:43 Tschöppy
Mint kiderült, nincs már nagyon felvásárolható startup a piacon, olyan akvizícióra nem nagyon lehet már számítani, mint az iwiw megvétele volt. Kisebb site-ok még előjöhetnek, de nagyon nem lesz már hasonló sikersztori.
A Sanoma számára fontos, hogy ne legyen veszteséges, és nagy árbevétellel rendelkezzen, nem foglalkoznak már kis halakkal.
De ettől függetlenül nem zárkóznak el a további akvizícióktól, mert a folyamatos innováció révén bármikor előkerülhet egy megvételre alkalmas startup.
Az előadás alatt életre kelt ismét a kivetítőn a backchannel, ez egy kicsit felvidította a hangulatot. Bár a beszélgetés ettül függetlenül érdekes, az egyik legjobb a mai nap folyamán.A T oda fektet, amiből pénzt tud kivenni. Figyelni kell az eseményeket. Kisebb vita (bár ez kissé erős szó a helyzet jellemzésére), hogy van-e az érzelmi faktornak szerepe az akvizícióban. Tisztán racionális döntés nincs, de az arányokban nem tudtak megállapodni.
Abban viszont nagy az egyetértés, hogy a magyar piac nem nagy, sőt. Van egy kis félelem, hogy más, keleti piacok lehagynak minket, mint ahogy a csehek már meg is tették (és a szlovákok is, imho).
Arra appellálnak, hogy a "júzerfétis" meg fog szűnni, nem az lesz a legfontosabb, hogy hányezer látogatója van a startupnak, hanem hogy ezek milyen aktívak.
Az utolsó kérdés, miszerint felvásárolnák-e egymást a hazai nagy szereplők, nem hozott meglepő választ: nem tennék. Simó szerint ez nem érné meg a befektetett összeget, mert nem lehetne visszahozni a pénzt belőle. Mint ahogy már korábban is volt róla szó, nincs nagyon realitása egy ilyen volumenű akvizíciónak mostanában.
Szólj hozzá!
Címkék: index origo sanoma kerekasztal econet.hu
Ultimate hostess vs Halo3
2008.03.04. 16:28 Tschöppy
Ultimate hostess vs. Halo3 at Web2 symposium Budapest from Kultplay on Vimeo.
Microsoftos hostess-lányok írtják az ellent, by Kultplay & HH.
Utolsó kommentek